A következő címkéjű bejegyzések mutatása: donor terület. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: donor terület. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. július 13., szerda

A Nagy Nap

Előző nap kezdtem ideges lenni, gyakorlatilag csak 4-5 órát tudtam aludni. Reggel megérkeztem 7 órára, ahogyan megbeszéltük. Az asszisztensek kedvesen fogadtak.

Megmutatták hogy hol tudok átöltözni, zárható szekrénybe tudtam pakolni. Kaptam műtét előtti gyógyszereket, amiket be kellett vennem. Majd várt rám a hajvágás. Utána tisztálkodás, fejmosás, majd mikor elkészültem már bent vártak a műtőben. 

Fel kellett feküdni az ágyra, ami úgy nézett ki, mint egy masszázs ágy. Kaptam érzéstelenítő injekciókat (ezeknek az első köre fájt csak) és onnantól fogva semmit sem éreztem az egészből. Gyakorlatilag csak a használt szerszámok hangjaihoz kellett csak hozzá szoknom, de délelőtt a rádió és a kedves emberek és doktornővel folytatott beszélgetés már el is feledtette velem ezen szerszámok zajait.

A hajbeültetés félidejében

A donor terület
Következett egy ebéd, amit előzetesen egy étlapról választhattam ki. Délután pedig a délelőtt kiszedett hajhagymák beültetése következett, amikor is már félig ülve, filmet nézve vártam a műtét végét.

A műtét végeztével



A személyzet nagyon kedves, figyelmes volt, nagyon jól el tudtuk ütni az időt.


2016. június 24., péntek

A kopaszodásom belülről emészt fel

Azért döntöttem a hajátültetés mellett, mert nagyon korán elkezdett ritkulni a hajam, kb. 2007-ben kezdődött, 23 évesen. Ennek következtében zárkózottabb lettem és a "kopasz" megjegyzések volt osztálytársaimtól, barátaimtól, kollégáimtól melyek belülről emésztettek fel. 

Aztán haladtunk az idővel és egyre inkább látszódott, hogy ez tényleg csak rosszabb lesz. A párkapcsolatomnak sem tett jót ez az egész dolog, mert  nem mertem lépni, nem voltam megelégedve azzal, amit nap, mint nap a tükörben látok. Majd a családom erős behatására felkerestük a HairHungary klinikát

Itt nagyon kedves hölgyek fogadtak, kitöltöttük a regisztrációs lapot, majd behívtak a konzultációs helységbe és elmondtam azokat a dolgokat, amik miatt a hajátültetés mellett döntöttem. A doktornő megvizsgálta a hiányos részt és és a donor területet, majd megállapították, hogy a donor terület jó erős, egészséges és alkalmas az átültetésre. Megbeszéltük a részleteket, a lehetséges fizetési feltételeket, a pontos összeget, ezt követően pedig minden irányból lefotóztak, hogy tudják honnan is indultunk el.

Hajbeültetés előtt



A konzultáció után két hét múlva hívtak, addigra sikerült is eldöntenem, hogy mit szeretnék, végül a beavatkozás mellett döntöttem. Foglaltunk is egy időpontot, ami 2016. július 6-7.