A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pattanás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pattanás. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. február 15., szerda

5. hónap



Már 5 hónap telt el a hajbeültetésem óta, és az előző bejegyzéshez képest még több hajszál nőtt ki. Már túl is vagyunk az első hajvágáson, mert olyan  hosszúra megnőttek. Pattanások továbbra is jelentkeznek a donor területen.

Hajbeültetés után 5 hónappal





A hajszálak valahol sűrűbbek, valahol pedig ritkábbak, remélem hogy az ígért idő végére mindenhol egységesek lesznek, és nem lesznek hiányos területek, mint most, az első időkben. Már többen látják a változást, és én is egyre jobban kezdem megkedvelni a mostani kinézetemet.

2016. augusztus 3., szerda

1 hónapos kontroll

Már lassan egy hónap telt el a műtét óta. Ahogyan mondta a doktor nő is, pörkök szépen jönnek le, valamint zuhanyzásnál és ébredésnél látok pár kihullott hajszálat is, de ez nem ejt kétségbe, hisz az első négy hónapban ez előfordulhat.

A viszketések elmúltak, pattanások előjöttek. Augusztus 3-án volt az egy hónapos kontroll vizsgálat a klinikán.

Hajbeültetés után 1 hónappal